dakhla92:

chadasaurus:

Awkward physical contacts

Oh my god this is great. 

so true

bakayaros1:

rem el tudod olvasni..één annyira nem XD de annyira nem is próbáltam XD

nah, oké, őszinte leszek XD ezt abüdöséletben nem fogod tudni elolvasni :// nálam amit letöltöttem egy kicsit nagyobban van eg, megpróbálom feltölteni máshova és küldök linkeket, hátha úgy jobb :/

bakayaros1:

Tud róla valaki valamit, hogy a Rebi miért tűnt el facebookról egyik pillanatról a másikra? Úgy látszik, lemaradtam valamiről.

Mint megígértem vala, Dragda hatására időrendben bemásolom a régi verseimet és kíméletlenül kielemzem őket. :D

2006. december 9. … hat éve O.o Ekkor voltam… 11 éves? XD

A szerelem

Ha belenézek a szemedbe,
Látom benne magamat,
De nem talállak téged benne,
Csak árnyként, mint az alkonyat.

Ha megsimítom selymes bőröd,
Érzem hűvös illatát,
Megnyugtat, hogy Te vagy őröm…
Te vagy az, aki vigyáz rám…

Felvidítasz bánatomban,
Csak hangod, csak ez kell nekem,
Mindig mellettem vagy bajomban…
Ez. Ez a szerelem.

Kezdő ‘költőként’ talán érthető, hogy a lehető legsablonosabb témának vágtam neki, még akkor is, ha magával az érzéssel akkor még nem találkoztam személyesen. (Erről talán majd később lesz poszt. :/ XD) De ez nem az egyetlen zavaró tényező a versben…:(
Előfordul, hogy a versben megjelenik egy gondolgatmenet, de nincs befejezve. Ilyen az egész első versszak. A vershelyzetet úgy kell elképzelni, hogy a lírai én és a szerelme egymással szemben állnak, nagggyon romantikus, bensőséges pillanatok ezek, kérem szépen, ahogy a Nagy Könyvben meg vagyon írva, ám a versszak második részében némi diszharmóniát fedezhetünk fel és a nyálas álomkép némiképp szertefoszlik: “(…)nem talállak téged benne/Csak árnyként, mint az alkonyat.”
Azért csak némiképp, mert valószínűleg afeletti örömömben, hogy találtam a következő versszakhoz jó kis rímeket, zavartalanul folytatom az első két sorban elkezdett nyáladzást, ami egy csöppet felborítja a vers nem túl szövevényes logikai menetét és elfelejtve, hogy merre tartott a “sztori”. (Azért idézőjelben, mert a lírai műveknek nem nagyon van sztorijuk, inkább lelkiállapotokat ábrázolnak.) Ez azért van, mert általában nem készítek tervet, hanem a vers születése közben döntöm el, hogy miről fog szólni, nem előtte. Beteljesült szerelem, avagy viszonzatlan?

Persze, ha nagyon akarjuk, belemagyarázhatjuk, hogy a lírai én azért nem találja a szerelmét a szerelme szemében (Jesszus! XD Ez alliteráció vagy már szótagismétlés inkább?! XD), mert egyrészt kurvára nem láthatja magát, mert nem csiga. Egy másik variáció, ha ennél romantikusabbak akarunk lenni, az, hogy azért nem, mert a szerelmünk annyira szerelmes, hogy mind a két szép szemét a szerelme tölti be, azaz a lírai én. Ez egy kicsit már erőltetett és tök nyomin hangzik. A fájdalmas igazság az, hogy a lírai én szemében azért nincs benne a saját tükörképe, mert egyszerűen nem együtt képzeli el a jövőjüket. :(( Ez van. srácok! :( Gyászos pacsi lenn. :,( Csak ezt, mint írtam, a második versszakban elfelejtettem. XD LOL

A második versszakban két dolog tetszik. Egyrészt szinte ordít a vers írójáról, hogy vagy leszbi, vagy hatéves csupasz kissrácok köreiben mozog (vagy, mint említettem, sosem került a megfogalmazott élethelyzetbe), hiszen: “Ha megsimítom selymes bőröd”… melyik fiúnak/férfinak selymes a bőre…és hol? Merthogy mindenhol szőrösek… Jó, ez elég béna érvelés…mégsem írhattam volna azt, hogy “Ha megsimítom selymes szőröd…. “ 
A másik dolog, ami tetszik az az, hogy teljesen akaratlanul használtam metonímiát, ami a groteszk és az alliteráció mellett az egyik kedvenc költői alakzatom: “Érzem hűvös illatát” :) A hűvös illat tehát nagyon tetszik ebben a versszakban. XD

Ami viszont zavar itt is és a többi amatőr vers többségénél is, hogy elkövettem azt a bakit, amit a legtöbben. Láthatóan spekuláltam a névelőkkel, hogy ha eggyel kevesebb szótagszám kell, akkor hátmostistenem kiveszek egy ‘a’-t. (“Csak hangod(…)”) Hiba. Egy vers akkor lehet jó, ha nem variálja, hogy tesz-e névelőket, vagy nem. Személy szerint én nem szeretem, ha nincs névelő, mert az olyan hatásvadásznak tűnik, és nehezebb átélni a vers mondanivalóját, hangulatát. De, gondolom, vannak,akiknek pont ettől könnyebb átélni a verset. :/ Nekem nem, mert én amúgy is nyelvtannáci vagyok. :D

Amúgy pár hónappal a vers megírása után, április 20-án kaptam egy kommentet ‘Betty‘-től:
“Ez fantasztikus volt:) *jelentem ez az első mű, amit elolvastam itt, és nem bántam meg! Jó kezdés volt… * Bár néhány helyen a vers ritmusa ˝nem stimmelt˝, de a rímeket eltaláltad;)”
Hát nem tök édes?? De! XD Eszem a zuzádat, Betty, vagykiapicsa! *.* -^^- Most nem? Tiszta jófej! :D (És sokkal engedékenyebb, mint én. :D)  

Szóval ez egy elég idillikus költemény, egy jóadag gyermeki naivitással és tapasztalatlansággal nyakon borítva…. De anyukámnak biztos tetszene. XD 

Ma átélhettem azt a nagyszerű élményt, amit egy 23 kg-s összeszerelhető lábtámaszos fotel hazagörgetése nyújt. Anyukám eredetileg ezt a hazagörgetés-dolgot Budapestről, az IKEAból tervezte, de hálistennek talált egy kényelmes, minden igényt kielégítő fotelt a Möbelixben, úgyhogy lemondott eme nagyszabású tervéről. Még így is halálgáz volt, a buszmegállóig valahogy elnyűttük a dobozt, felraktuk a buszra, de mikor lefelé nyüszültük, szétesett, úgyhogy elemeiben vittük végül haza. Kocsival lehet, hogy egyszerűbb lett volna, csak az nincs.

A vérvétel nekem úgy tűnik, hogy nem nagyon hozott semmi eredményt, de azért még megmutatjuk a dokinak. A szédülések meg satöbbi meg valszeg a valamiszomatikus disszonancia miatt vannak, amit a doki bá elmagyarázott… hogy ülve nagyon alacsony, állva meg kétszer annyi a vérnyomásom. Meg hogy sportoljak… Ez van.

Mikor az egyik barátnőm (remélem, mondhatom a barátnőmnek, habár személyesen még csak kétszer találkoztunk :D) verseit olvasgattam, eszembe jutott, hogy valamikor nekem is volt egy ilyen versíró karrierem, amit végül fel kellett adnom, mert véget nem érő sztrájkot hirdettek a Múzsáim. Emlékeztem rá, hogy az AMFen fenn vannak, de még a felhasználónevemre sem emlékeztem, nemhogy a jelszavamra, úgyhogy az egyik versem címére gugliztam rá és megtaláltam magam. :) Én Ginewra vagyok, és nem sikerült belinkelni a verseimet, úgyhogy sztem idemásolom majd őket. :/

Hát, így utólag elolvasva elég gyengécskék…és gyökerek…egy kicsit kínosak is, asszem. Pláne Dragda műveihez képest, amik tényleg tetszenek. Nem olyan baráti jóindulattal, hanem úgy tényleg. Még pár hete megkértem, hogy küldje át az írásait, de azóta nem nagyon olvasgattam, mert elfelejtgettem, de most azt találtam ki, hogy ha rosszul leszek a buszon, akkor előkapom őket és olvasgatom, és akkor elfelejtem, hogy nem vagyok topon. Zseni vagyok. :D  

Holnap jön meg a vérvétel eredménye, majd be kell érte ugranom a kórházba. 
Ma voltam a városban a N-val és a rocker haverjaival. Megdumálták a fesztiválokat, amiken voltak, meg én is jól eldumálgattam velük. Konkrétan nem én voltam mindig a társaság szószólója és a legjobb arc, de legalább nem voltam ilyen gyertyatartó fíling socially awkward pengiun. Ez is valami. Egy kínos dolog azért mégis bassza a csőröm. Kedves A, ha egy lány lehajol és Isten akaratából, meg a kurva szerencsém akaratából, meg a baszoménvagyokhülyemiérteztafelsőtvettemfel akaratából kivan a dereka, az nem ruház fel téged a joggal, hogy meg…csikizdvagymi, de még csak hozzá sem érhetsz. Főleg nem a barátnőd szeme láttára. Paraszt. Legközelebb lebaszok egyet. Nem csoda, hogy nagyon rondán nézett rám a barátnője. Szóval szerintem nem nagyon kedvelt meg… :/// Az a baj velem, hogy nem tudom, hogy ilyenkor mit csináljak…-.-” Amúgy szinte végig tök jól voltam. Párszor szédölögtem, de semmi komoly. :))

Már három hete tart ez a rémálom és kb egy hete történt, hogy azt hittem, hogy meggyógyultam, vagy legalábbis a gyógyulás útjára léptem. Azt hittem, hogy megfelelő hozzáállással fejben el tudom dönteni, hogy jól leszek-e vagy nem. De most úgy vagyok vele, hogy vagy túl gyenge vagyok hozzá, vagy ilyet nem is lehet. 

Amikor nem vagyok otthon, gyakran érzem rosszul magam. A buszon és járás közben is zsibbad a lábam, mintha elgyengülne, mintha nem lenne benne elég erő. Ez az, ami a legjobban zavar, és ami ellen a legkevésbé tudok tenni. A többi már szinte meg se kottyan: a hirtelen és rövid ideig tartó szédülések és az erős szívverés. Viszont, amikor megkörnyékez ez a pánikközeli állapot, az is annyira ki tud fárasztani és facsarni! Amikor minden erőmmel próbálok másra figyelni és újabb és újabb gondolatokat ráncigálni elő a fejemben, amik reményeim szerint el fogják terelni a figyelmemet a hasfájásról és az izzadásról. (Ezt a hasfájást ahhoz tudnám hasonlítani, mint például mikor egy rokonoddal, kedves ismerősöddel, vagy valakivel történik valami, pl leesik valahonnan, elesik biciklivel vagy nemtom, szóval, tudod, az a hirtelen görcsös összehúzódás, amikor megijedsz. Ez épp csak egy pillanatig tart, és nálam is, de többször egymás után.) 

Csütörtökön voltunk a dokimnál. Szerintem egy szót nem értett abból, amit magyaráztam neki, azon kívül, hogy ‘szédülés’, úgyhogy leültetett és megmérte a vérnyomásom. Azt mondta, hogy olyan alacsony, hogy csoda, hogy nem alszom egész nap. Aztán felállított és úgy is megmérte, akkor meg kétszer annyi volt. Elmagyarázta, hogy ez a szervezetemnek szar, mert a vérnyomásom nem szeret ekkorákat ugrálni. Azt mondta, hogy nem kéne szombat este partizni hajnalig, mert felborítja a szervezetem működésének a rutinját. Meg, hogy sportoljak. De ezzel olyan volt, mintha nem is mondott volna semmit. Tudom, hogy igaza van, de örültem volna, ha mond valami konkrétabb dolgot, ami OKOZZA a rosszullétet és megmondja, hogy konkrétan mit tegyek ellene. Vágom, hogy a sport jót tesz, de szívesebben hallottam volna azt, hogy: Igyál zöld teát! Ne egyél mustárt! Ne hordjál zöldet! Igazából, asszem, inkább csak valami csodaszerre vagy csodára vágytam, ami véget vet ennek.

Aztán elküldött vérvételre, pénteken mentünk. Remélem, hoz valami eredményt. Mármint, hogy mondjuk kevés a vas bennem, szedet vasat, sok zöldségzöldet eszek és jól leszek. Baromi naiv vagyok, da. Amúgy, asszem, a hideg idő egy kicsit jót tett. Jajj, legyen már vége! Így hogy fogok suliba járni? :((

Aztán valahogy hazakeveredtem…XD
Hát a temető felé a kocsiban kicsit bepánikoltam, aztán picit jobb lett, de szinte egész temetés ideje alatt szarul voltam…észrevettem, hogy a kicsi zárt helyek meg a fülledt idő ki tudja hozni belőlem…:/
Amikor valami kellemetlen ér, pl nincs túl sok levegő a helyiségben, és nem tudok ablakot nyitni, akkor a szívem elkezd kalapálni, ettől még jobban megijedek, ésatöbbi… De elájulni még nem ájultam el, csak szarul voltam és kiakadtam… Most két hét után azt mondom, hogy kezdek jobban lenni, és nem kezdek el félni, mint állat, amint kilépek az utcára…merthogy eddig ez volt…Szóval kb 1 hétig szinte sehova sem mentem :/ Aztán lassacskán egyre jobban lettem, teljesen egyedül bementem a városba meg vissza. :) Ami fontos, hogy valami elterelje a figyelmem az úton, mert sokszor az is előfordul, hogy már akkor ‘izgulok’, amikor teljes harci díszben vagyok, de még fenn a lakásban. Olyasmi ez, mint a lámpaláz, asszem. Ésszel felfogja az ember, hogy nincs mitől félnie, mert a rosszullét oka az maga a rosszulléttől való félelem. Lámpaláz esetén is az ember legtöbbször tisztában van vele, hogy nincs ok a félelemre, hát nem hülye, de mégis izgul, mert izgul és kész. A megoldás szerintem az tulajdonképpen a helyes hozzáállás. Ha logikusan nézzük a dolgokat: Nem maradhattam tovább otthon, mert előbb-utóbb úgyis elő kellett volna dugnom a pofámat, tehát miért ne most? Szintén igaza van egy posztnak, ami itt, a Tumblr-n láttam: Will this matter in a year from now on? És igen! Ha nem mászok elő és birkózom meg vele, akkor gyökér barnamedve (/szar) maradok még egy csomó ideig, aki olyan, mintha téli álmot aludna… Vannak olyan problémák, amiket NEM LEHET KIKERÜLNI, ezért minél előbb meg kell vele küzdeni, nincs más választás.

Egy-két tipp, ha pánikolós retardált rozmár vagy, mint én:

- erőltetett nyugodt légzés
- tereld el a gondolataidat, arról, hogy hogyan vagy és sokkal gyorsabban jobban leszel, hiszen fizikailag semmi nem indokolja, hogy rosszul legyél, mert az egész lelki/idegi (vagymi) alapon működik!! (Példa: nézd a körülötted mászkáló embereket, és filózz rajtuk: mit dolgoznak, hány centi a dákójuk, akármilyen baromság jó, csak másra gondolj)
- legyél flegma és mondd meg magadnak, hogy kapjad be és hogy ne ugrálj már, mert te úgyis tudod, hogy jól vagy XD 
- távolsági buszon bejött, hogy magamban énekelgettem, egy idő után már nem is volt rá szükség, mert megnyugodtam :) (mikre nem jó a sárospataki diákdal XD)

Szóval hétfőn, két héttel ezelőtt, egy nappal a temetés előtt kellett mennem fogszabályzásra, és rosszul lettem, ami nem meglepő, tudván, hogy fülledt volt és nincs ablak, amit ki lehetne nyitni, nehogy kiessenek rajta a kurva kölykök akik egyfolytában zajonganak, az anyjukat tépkedik és az emberek idegeire mennek. Gondolom, az is közre játszott, hogy reggel csak kávét ittam, enni meg nem nagyon akartam fogszabi előtt. Szóval egy órás várakozás után beütött a baj, és én kis naiv az egyik nőtől akartam kérni egy kis vizet (akinek a karmai közt egy 1,5 literes Balfi pihent). A nő csak húzta a száját, amit elviekből sem értek, mert szerintem ha ÉN elég bátor vagyok hozzá, hogy bele merjek inni a vízbe, amiből előtte a két kis szarosa lefetyelt, akkor szerintem ő teljes lelki nyugalommal átadhatta volna, mert nem hiszem hogy leprásnak, AIDSesnek vagy retkesnek vagy egyébnek néztem ki. Legfeljebb haldoklónak. Hülye kurva. Már bocs. 
Akkor otthagytam őket a picsába és olyan félelemben voltam, hogy  én itt és most eldőlök, hogy beszlalomoztam a TESCOba, ami szerencsére kb 20 méterre van a rendelőtől, hogy vegyek egy kis kaját meg inni. Letéptem a polcról egy vaníliás karikát meg Nesteat, és az első, ami feltűnt, hogy senki még csak se sem szarta. Szó szerint. A vásárlók le sem szarták, hogy egy hullafehér vadállat beront a boltba és elkezd a polcról zabálni, miközben a saját pofáját csapkodja, mint egy retardált rozmár és idegességét magyar népművészeti táncelemekkel vezeti le. Pedig elég érdekes látvány lehetett. :/ Az ott dolgozók ellenben le sem szarták, hogy egy tizenéves emberke betámadja a csokispolcot és mindent elpusztít, ami az útjába kerül. De még a biztonsági őr sem. Akkor nem nagyon lettem jobban, de azért elmentem a kasszához fizetni. Szar ötlet volt. Csak ki kellett volna sétálnom. Úgyse vette volna észre senki. -.- Így azonban meg kellett várnom, amíg a kas(s)zásnéni nem túl lakonikus stílusban megosztja az egyik kedves vevővel, aki feltehetőan az ismije volt, hogy neki van valamilyen kedvezménye valahol,úgyhogy ha valamit akar valahol venni, akkor neki szóljon. Ó, hiszen tele van a világ altruizmussal, csak nem a számomra! :O
Akkor elkezdtem kifelé startolni, úgy indultam meg, mint egy pezsgősdugó, amit kilőttek, de nem sikerült elhagynom az említett intézményt, olyannyira szarul voltam. Akkor szóltam egy ka(s)szásnak, hogy ‘Nem akarok zavarni, de asszem, mindjárt meghalok, majd ne ijedj meg! ;)’ Megkértem, hogy hadd tegyem le a seggem valahová, mert hát lefeküdni azt nem tudtam sehova, leülni is csak a kasszáknál levő kék székekre lehetett. Meg a Mickey egeres műanyag izébe, amibe ha bedobod a kívánt összeget, akkor beremeg alattad, mint egy… nah, ok, ezt most hagyjuk. Szóval, inkább a széket választottam. Megkértem a nőt, hogy maradjon ott és ha csúszok lefelé, kapjon el… nem tűnt olyan szexinek a padló, hogy közelebbi ismeretséget akartam volna vele kötni. Hát, ő ott elvárakozgatott velem, kaptam egy vizes zsepit, hogy borogassam magam itt-ott, azzal elszórakoztattam magam egy darabig. Úgy látszik, őt nem, mert maga helyett aztán küldött egy másik nőt, aki ezután szólt az egyik butikosnak, hogy néha bandzsítson rám, vagy szaglásszon körbe a levegőben, hogy széthánytam-e már magam. Valami örökkévalóságba telt, amíg jobban lettem, és nem segített a körülöttem terjengő átható savanyúkáposzta-szag, mert az egyik butik helyére savanyúkáposzta-standot raktak még régebben…O.o